Oxford-Borsod Gyorsposta

Élet egy “shared houseban”

Szűk egy évvel ezelőtt mikor már biztos volt a tény, hogy költözöm Angliába hosszas keresgélés után sikerült egy dupla szobát találni, ahol majd el tudjuk kezdeni (párommal együtt) új közös, izgalmakkal teli életünket.

Hogy a sorsnak vagy az égieknek köszönhetően azt nem tudom, de egy biztos, az a szerencse, ami utunk elején velünk volt és sikerült még Magyarországról fedelet találni a fejünk felé Oxfordban csupán elektronikus levelezés és skype kapcsolattartás segítségével a tulaj felé, nagyban könnyítette meg lelkünket.

Az első hónapokban a munkakeresés és kezdés majd a beilleszkedés időszakában minden flottul ment, örültünk a sikeresen megtett apróbb lépéseknek és ismerkedtünk az új környezettel. Teljesen hatalmába kerítettek ezen események és akkor még nem vettem észre pontosan mivel is jár az, ha egy osztott házban bérelek egyetlen szobát. A közösségi tereket természetesen mindenki használhatja „teljes” joggal.

A problémák akkor kezdődtek, amik igazából nem is problémák inkább kellemetlen tényezők, mikor a sokadik próbálkozás is kudarcba fulladt, miszerint én azt gondoltam, ha már együtt élet 6 emberrel kialakulhatna egy „családias” légkör, de sajnos nem ez történt. Ugyanis a már említett periódusban minden próbáltam megtenni annak érdekében, hogy közelebb kerüljek a tulajhoz és feleségéhez és a többi lakóhoz. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyetlen egy tündéri lány kivételével a többiek teljes falat húztak maguk köré, az az érzésem illetve érzésünk, hogy valamiért tartják azt a „3 lépés” távolságot. Pedig ma holnap történt egy éve, hogy megérkeztünk két bőrödbe pakolt hátrahagyott magyarországi életünkkel.

A távolságtartással addig semmi gond nem volt és mai napig nincs is – mert mindenkinek van magánélete – míg olyan információkat sem kaptunk, meg amik az egész közösségre hatással vannak/voltak.

Történt pár kellemetlen eset ez alatt a viszonylag rövidnek nevezhető idő alatt is. Például egy eset, mikor hétvégén – a tulajék nem dolgoznak, nekünk változó a szabadnap a hét folyamán – reggeli rutinomat követve lesétáltam a konyhába meginni kávémat és akkor szembesültem azzal, hogy a nappali – étkező részbe átköltöztek a tulajék egy éjszakára, mert kb. 15 fős vendégsereget vártak az napra és szükség volt a szobájukra ahol fogadták őket. Úgy gondolom ez azért egy olyan tényező volt, amit illett volna közölni mindenkivel, hiszen egy nagyobb volumenű dologról volt szó és csak az volt a szerencse, hogy rajtuk kívül mindannyian dolgoztunk.

Másik eset, például mikor egyik régi lakónk elköltözött és helyére új jött, amit az nap tudtunk, meg mikor már hozta a cuccait és ténylegesen foglalta el a szobát, addig semmi erre utaló jelet sem tudtunk elcsípni. Nyilván tisztában voltunk azzal, hogy a szoba nem fog üresen állni mégis azt érzem, kellett volna erről szólnia. Hisz nem csak ő – a tulaj – fog együtt élni egy új emberrel, hanem még 5 másik.

De ezek csak töredékei a megélt eseményeknek.

Én egy öt tagú családból származom tehát gondoltam nem lesz gond igazodni másokhoz. Ami részben igaz is csak valahol várod azt, ha már te ezt teszed, akkor ezt is kapod vissza. De sok esetben egyáltalán nem. Pedig egy kis figyelmességgel és tisztelettel, sokkal élhetőbb lenne ez a közösség.

Tartogatok még pár kisebb történetet, információt az e fajta lakhatással kapcsolatban, ha érdekel és kíváncsi vagy várlak vissza.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!